Ez a hajó
(Havasi Balázs, 2020)
Álmos szemekkel nézek körbe ébredés után,
megijedtem az álmomtól, most a tükörre nézek bután.
De jó lett volna akkor és ott a vízbe ugrani végre,
forró fürdő, egy hideg zuhannyal, s látható lett volna az alagút vége.
Ez a hajó elment.
Látom a füstjét, ahogy messzire szál,
és látom a fejemben bent.
Ez a hajó elment.
Hallom a kürtjét a távolból szól,
és hallom a fejemben bent.
Reggelente a rádió vagy a tévé hangja ébreszt,
hogy mit csinálj, mit egyél, mit vegyél föl, én nem kérdezem, hogy miért ezt.
De jó lett volna akkor, ott valami újat megismerni,
nem a korom sötétben tapogatózva, az örök igazságok nyomát bottal verni.
Ez a hajó elment.
Látom a füstjét, ahogy messzire száll,
és látom a fejemben bent.
Ez a hajó elment.
Hallom a kürtjét a távolból szól
és hallom a fejemben bent.
Rám tekint a fényképekről néhány régi élet,
kérdőn néznek rám, én meg visszakérdezni félek.
De jó lett volna, átbeszélni ott, akkor, amit ma látok,
az idő múlik, én meg – hiába, de – nem tudok már nem gondolni rátok.
Ez a hajó elment.
Beszélnek hozzám, messze járnak,
mégis a fejemben bent.
Ez a hajó elment.
Beszélek hozzá, messze jár már,
mégis itt ül a fejemben bent.
Álmos szemekkel nézek körbe ébredés után,
megijedtem az álmomtól, most a tükörre nézek bután.
De jó lett volna akkor és ott a vízbe ugrani végre,
forró fürdő, egy hideg zuhannyal, s látható lett volna az alagút vége.
Ez a hajó elment.
Látom a füstjét, ahogy messzire szál,
és látom a fejemben bent.
Ez a hajó elment.
Hallom a kürtjét a távolból szól,
és hallom a fejemben bent.
Reggelente a rádió vagy a tévé hangja ébreszt,
hogy mit csinálj, mit egyél, mit vegyél föl, én nem kérdezem, hogy miért ezt.
De jó lett volna akkor, ott valami újat megismerni,
nem a korom sötétben tapogatózva, az örök igazságok nyomát bottal verni.
Ez a hajó elment.
Látom a füstjét, ahogy messzire száll,
és látom a fejemben bent.
Ez a hajó elment.
Hallom a kürtjét a távolból szól
és hallom a fejemben bent.
Rám tekint a fényképekről néhány régi élet,
kérdőn néznek rám, én meg visszakérdezni félek.
De jó lett volna, átbeszélni ott, akkor, amit ma látok,
az idő múlik, én meg – hiába, de – nem tudok már nem gondolni rátok.
Ez a hajó elment.
Beszélnek hozzám, messze járnak,
mégis a fejemben bent.
Ez a hajó elment.
Beszélek hozzá, messze jár már,
mégis itt ül a fejemben bent.
Szörnyek keringője
(Havasi Balázs, 2019)
Ringass el éjjel ha sírok,
ha az ébrenlét fáj.
Vigasztalj mindig ha kérem,
a kedvemben járj.
Altass el kérlek, ha fáradok,
pihenj velem.
Ébressz fel rosszat, ha álmodom,
nyugtatgass engem.
A szekrényben jóllakott csontvázak,
vigyorgó bohócok az ajtók mögött,
az ágy alatt megbúvó szellemek, mind-mind
élőhalottakkal járják a keringőt.
Táncolják reggelig, a szívük meg megtelik vérrel.
Kérdezz, ha nem értesz, elmondom,
miért vagyok néma.
Figyelj, és fogj meg, ha esnék,
mert lesz ilyen néha.
Szólj rám, ha nem látok tisztán,
ha szemem csak nézne.
Vigyél, ha kell innen messze el,
vagy inkább mégse.
A szekrényben jóllakott csontvázak,
vigyorgó bohócok az ajtók mögött,
az ágy alatt megbúvó szellemek, mind-mind
élőhalottakkal járják a keringőt.
Táncolják reggelig, a szívük meg megtelik vérrel.
A szekrényben jóllakott csontvázak,
vigyorgó bohócok az ajtók mögött,
az ágy alatt megbúvó szellemek, mind-mind
élőhalottakkal járják a keringőt,
táncolnak szüntelen napesttől reggelig,
a tánctól, a forgástól a szívük meg megtelik
örömmel, bánattal, vérrel és sárral, vagy
élettel éjjel, vagy nappal halállal.
De az utolsó tánc végén felszáll az utolsó sóhaj…
Ringass el éjjel ha sírok,
ha az ébrenlét fáj.
Vigasztalj mindig ha kérem,
a kedvemben járj.
Altass el kérlek, ha fáradok,
pihenj velem.
Ébressz fel rosszat, ha álmodom,
nyugtatgass engem.
A szekrényben jóllakott csontvázak,
vigyorgó bohócok az ajtók mögött,
az ágy alatt megbúvó szellemek, mind-mind
élőhalottakkal járják a keringőt.
Táncolják reggelig, a szívük meg megtelik vérrel.
Kérdezz, ha nem értesz, elmondom,
miért vagyok néma.
Figyelj, és fogj meg, ha esnék,
mert lesz ilyen néha.
Szólj rám, ha nem látok tisztán,
ha szemem csak nézne.
Vigyél, ha kell innen messze el,
vagy inkább mégse.
A szekrényben jóllakott csontvázak,
vigyorgó bohócok az ajtók mögött,
az ágy alatt megbúvó szellemek, mind-mind
élőhalottakkal járják a keringőt.
Táncolják reggelig, a szívük meg megtelik vérrel.
A szekrényben jóllakott csontvázak,
vigyorgó bohócok az ajtók mögött,
az ágy alatt megbúvó szellemek, mind-mind
élőhalottakkal járják a keringőt,
táncolnak szüntelen napesttől reggelig,
a tánctól, a forgástól a szívük meg megtelik
örömmel, bánattal, vérrel és sárral, vagy
élettel éjjel, vagy nappal halállal.
De az utolsó tánc végén felszáll az utolsó sóhaj…